Mióta Pupák megszületett, növesztem a hajam, mert hogy az milyen szép meg nőies. Megkértem a fodrászom, hogy világosítsunk egy kicsit a színén is, mert a majdnem fekete-sötétbarna lehet, hogy nem tesz jót a mindig fáradt arcomnak és különben is, ebben a korban már világosítani kell egy-két árnyalatot.
Szóval mostanra jól megnőtt a hajam, a mormonoknak köszönhetően dús is, meg fényes is, és pár hónap alatt elértük, hogy újra inkább barna, mint fekete a színe.
Erre M. tegnap egy két évvel ezelőtti közös fotónkat nézegetett, ahol alig ér vállig a hajam és a színe tök sötét, majd ábrándosan megszólalt: "Nekem annyira tetszettél azzal a hajjal!"
Ööööö, mit mondjak, néhány pillanatra bennem akadt a szusz...
Mindig megmosolyogtatsz, annyi éppen hasonló téma/történés fordul elő nálatok, ami éppen/nemrég/nemsokára engem, bennünket is érintett vagy érinteni fog Pl. tegnap állapítottam meg, hogy kb 1 hónapja nem hullik a hajam, köszönhető a terhességnek, így délután végre el mertem menni a fodrászhoz frissítő hajvágásra, mert így a fésüléskor nem maradt a kezében a fele hajam :) De ott a lakáskeresési folyamat, vagy az, hogy kisfiatok van és nemsokára kislányotok lesz, mint ugyan nálunk a jövőben, de hasonlóan valószínű nekünk is vegyesen lesznek, és persze az a tény is, hogy eleve egyszerre vagyunk terhesek :) Valamint az is, ahogy miközben itt írok neked, épp tőled jött egy komment az én blogbejegyzésemre :))))
VálaszTörlésBiztosan gyönyörű hajad van! :)
Igen, én is észrevettem, hogy olykor mennyire hasonlóak a gondjaink, problémáink, örömeink! Biztosan ezért (is) van, hogy annyira szorítok értetek és drukkolok nektek, hogy minden szuperül alakuljon! :)
Törlés